Ezek az elvetemült gazfickók nem az életünkre veszélyesek, sokkal inkább veteményeskertünk növényeire, vagy a szépen, gondosan vetett és ápolt pázsitunkra. Nemcsak elszívják kultúrnövényeink elől a tápanyagot és a vizet, hanem egyesek rátekeredve, szinte megfojtják őket. Míg megint mások a háziállatoknak jelentenek komoly problémát azzal, hogy belemegy a toklász a talpukba, a szőrükbe ragad.

Az apró szulák - Convolvulus arvensis - szép virágú, gyorsan növő gyom, emiatt a dísznövényeket gyorsan elnyomhatja. Ártalmatlannak tűnhet, de erős, csavarodó szárával agresszívan terjed.

A földről alig emelkedik fel, de vékony, csavarodott szárával több méterre is képes elkúszni, vagy felmászni, a gazdanövényt, kerítést kapaszkodónak használva. Levelei nyíl alakúak, szíves vállúak. Virágai fehérek vagy rózsaszínek, sötétebb csíkokkal, tölcsér alakúak. Termése tok. Igen szárazságtűrő, gyökere több méterre is lehatolhat, hogy elérje a talajvizet. Június- szeptember között virágzik, szántókon, művelt területen. Nagy számú magja, kiváló reprodukciós képessége miatt nagyon gyorsan el tud terjedni.

A Pirók- ujjasmuhar egyéves, lekönyöklő és legyökerező szárú, erősen bokros, köze­pes termetű növény. A levélhüvely és a lemez hosszú szőrös. A levelek viszonylag széle­sek, hosszúak, zöldek vagy piros ibolyás színűek, a nyelvecske igen rövid. Hő stressz hatá­sára a növény vöröses ibolya elszíneződése fokozódik. A füzérek (3-12) látszólag ujjasán, füzéres fürtben állnak, de sohasem egy pontból ágaznak el, azaz virágzata sátorozó füzéres fürt. A füzérkék egyvirágúak, rövid nyelűek, párosával állnak.

Főként akkor jelenik meg a gyepfelületekben, ha rosszul van nyírva a fű. Ha nem tartják be az 1/3-os szabályt és tarra nyírják a gyepet, akkor a levéltelen gyepben megjelenik. Kozmopolita, nálunk mindenféle talajon megtalálható, főleg a laza ho­mok, - és vályogtalajokon. Csak a talaj erőteljes felmelegedése után csírázik (20 °C), s így a kapásokban, kertekben, ültetvényekben gyakori, valamint a tarlón. Nedvesség hatására folyamatosan csírázik.

A perjefélékre a belül rendszerint üreges, szárcsomókkal (nodus) tagolt szalmaszár, vagy ritkábban (például bambusz) a fásodó nádszár jellemző. Ez a szerkezet átmérőjéhez képest teherbíró, de rugalmas, ami megkönnyíti a szélnek kitett élőhelyek benépesítését. A szalmaszár általában nem ágazik el, de egy-egy tőből több szár is eredhet. Jellemző még a föld felszínén vagy az alatt futó módosult szár, a tarack, amely kúszva és legyökeresedve vegetatív szaporodást tesz lehetővé. Ha az így létrejövő, az anyatővel a tarackokon keresztül kapcsolatban maradó új növényeket együtt egy egyednek tekintjük, az erdők faóriásaival összemérhető tömegű példányok létét sem zárhatjuk ki. Ámde az egynyári perje nem bajlódik ugyanazzal a tővel, hanem magról szaporodó. Ősszel kikel és a telet átalussza. A sok magot szóró növény bojtos gyökérzettel rendelkezik, mellyel ha nem figyelünk gyorsan kiszorítja a gyepalkotó növényeket.