A fenyőfélék - Pinaceae - az egyik legősibb fáink egyike. Jellemzően a hűvösebb és csapadékosabb éghajlatú területek uralkodó növényei, mivel a mérsékelt, szubtrópusi és trópusi égöv kedvezőbb adottságú termőterületeiről a hatékonyabban fotoszintetizáló és így gyorsabban, hatékonyabban felújuló, fiatal korukban erőteljesebben növekedő lombfák rendszerint kiszorítják őket.

Tűleveleik kettesével, hármasával, ötösével vagy sokadmagukkal csomókban vagy két sorba rendezetten (fésűsen) állnak. Hím virágaik barkásak; rövid nyélen ülnek, a végük ívesen fölfelé görbül, alsó oldalukon két pollenzsákot hordanak. Termős, úgynevezett tobozvirágzataik idővel elfásodnak; ezeken ugyancsak csavarvonalban meddő fedőpikkelyek nőnek, és azok hónaljában ülnek a termőpikkelyek, a tövükön két- két magkezdeménnyel, amik szája az alap felé fordul. A tobozok érés közben megnőnek; rajtuk könnyen felismerhetők a termőpikkelyekből kialakult tobozpikkelyek.

A vörösfenyő kivételével örökzöldek; leveleiket folyamatosan váltják. A savanyú talajokat kedvelik, és lehulló leveleik (egy-egy tűlevél több évig élhet) el is savanyítják a talajt. Részben ennek köszönhetően, részben pedig azért, mert a fenyőerdő koronája nagyon jól zár és a talajszintre kevés fény jut le, a legtöbb fenyvesben jóformán nincs aljnövényzet. Éppen ezért a fák alsó ágai, amelyek már nem kapnak elég fényt, gyakran felkopaszodnak.

A fenyőféléknek, akárcsak a többi nyitvatermőnek, nincsenek hajszálgyökerei, ezért a víz és más tápanyagok felvételéhez fonalas gombák segítségére szorul, azokkal él szimbiózisban. Ennek a gombák és a növények között kialakult kölcsönösen előnyös együttélésnek, a mikorrhizának során a gombák behatolnak a gyökérbe, módosítják belső szerkezetét, kívülről pedig úgy körülveszik, mintha hajszálgyökerei lennének. A gomba így fotoszintézis nélkül jut a fenyők által előállított szerves anyagokhoz, a gombafonalak viszont nagyobb felszívási felületetüket kihasználva a talajból szállítják a fenyőknek a tápanyagokat.

Ebből következik, hogy ezek a növények nehezen viselik az átültetést. Nem csak a gyökerek épségét kell megőrizni, hanem arról is gondoskodni kell, hogy ezeket a tápanyagszállító gombákat is veleültessük, és arról is, hogy ezek ne száradjanak ki, életképesek maradjanak. Ezért szükséges, hogy a fenyőket földlabdával együtt ültessük át, mert akkor a fonalas gombákat is vele visszük. Ennek a földlabdának nem szabad kiszáradnia sem, mint az a karácsonykor a szoba száraz levegőjében tartott fenyőknél történni szokott: A kiszáradt földlabdájú fenyő életben maradásának csekély az esélye, és ha esetleg meg is marad, évekre visszaesik a fejlődésben.

Kérgüket földtakarónak használjuk, ez az úgynevezett mulcs.

Az ágak, magok, rügyek légúti megbetegedéseket, torokgyulladást, meghűlést, epehólyag- gyulladást, veseköveket, gyomor- és bélbántalmakat kezelnek, továbbá lázcsillapítóként is használják. Inhalálással a tüdő betegségeit, valamint a homloküreg gyulladását kezelik, öblögetéssel pedig a torokgyulladást. Az erdeifenyő fürdőjét köszvény, izzadás és lábizzadás ellen tartják hatásosnak.