A tiszafa - Taxus baccata - akár 2000 évig is élhet, és 12-15 méter magasra is megnőhet. Erőteljes, széles, kúpos koronája van, a lombja egészen sötétzöld, a törzse rövid, sima, vagy hosszanti irányban tagolt, kérge vékony lapokban, pikkelyekben hámlik. Egykor egész Európában elterjedt, mára azonban csak kevés helyen található összefüggő tiszafaerdő. Termése - a vörös színű pikkelybogyó - néhány redukált, termőpikkelyből fejlődött gyűszű alakú húsos magköpenytől körbefogott magból áll. A tiszafa kétlaki növény, azaz a sárga színű porzós és a jelentéktelen termős tobozvirágok külön fán jelennek meg. Többnyire kétlaki, de egyes példányok egylakiak is lehetnek, sőt ivart is válthatnak.
A porzós tobozok gömbölyűek, 3-6 mm átmérőjűek, kora tavasszal szórják el pollenjüket.
Magvas tobozaik redukáltak, csupán magános magkezdemény fejlődik. A 4-7 mm hosszú, kemény magot részben fedő pikkelyekből 6-9 hónappal a beporzás után, augusztus- szeptemberben húsos, élénkpiros, bogyóra emlékeztető, felül nyitott, 8-15 mm hosszú magköpeny (arillus) fejlődik. Az igen édes ízű magköpeny nem mérgező, így a madarak megeszik, és a magokat emésztetlenül elpottyantják. A magköpeny érése 2-3 hónapos időtartamban elnyújtott, így növelve a magok terjedésének esélyeit. Maga a tiszafa magja rendkívül mérgező és
Lassan nő, ám igen magas kort megérhet, az eddig mért legnagyobb törzsátmérővel, 4 méterrel rendelkező példány valószínűleg 2000 éves is lehet. A tiszafák pontos korát igen nehéz megállapítani: a fa igen kis része olyan idős, mint az egész példány, az ágak pedig a korral üregessé válnak, ami az évgyűrűkön alapuló kormeghatározást (dendrokronológia) lehetetlenné teszi.
Hajtásai vékonyak, hajlékonyak, Levelei lándzsásak, sötétzöldek, 1-4 cm hosszúak és 2-3 mm szélesek, a tűk a vezérhajtáson körkörösen, az oldalhajtáson fésűsen állnak. A levelek igen mérgezőek, és a magköpeny kivételével a növény minden része mérgező.
Fája vöröses- barna színű, nagyon értékes, finom szövetű, nehéz, kemény és rugalmas. Műbútorgyártás céljára és fafaragványok készítésére nagyon keresett fa. Árnyéktűrő és árnyékkedvelő fenyő. Legjobban páratelt levegőjű helyen, középkötött, nedves talajban fejlődik.
A metszést jól bírja, ezért sövénynek kiválóan alkalmas. Rendszerint erőteljes, nagy bokorrá fejlődik, néha nagy termetű fává is megnő. A talajjal szemben igénytelen, még árnyékos helyen is szépen fejlődik.
A magköpenyt kivéve a fa minden része mérgező. Taxán típusú mérgező alkaloidok, diterpének, cianogén glikozidok (taxifillin), biflavonoidok (szkiadopitizin és ginkgetin) találhatók benne. A tünetek közé tartozik a támolygás, izomremegés, görcsök, ájulás, nehéz légzés és végül a szívelégtelenség. A halál gyors beállta miatt azonban sokszor a nem minden tünet figyelhető meg.
