Jump to content

Egy csipetnyi olaszos íz

2017. 12. 27. 11:41

A mitológia szerint az oregánót Aphroditének köszönheti az emberiség, aki ezzel a növénnyel szerette volna a boldogságot az emberek életébe csempészni.

Az ókori Egyiptomban is ismerték már gyógyhatásait, köhögéscsillapítóként volt közismert, az ókori Görögországban pedig sérüléseket gyógyítottak vele. A középkorban az ételeket a szurokfűolajával óvták meg a mikrobás fertőzésektől.

Egész Európában ismerik és használják, de fűszerként főleg a mediterrán konyhára jellemző (gyakran bazsalikommal és rozmaringgal kombinálva). Sajátságos íze van, mely a majoránnára és a kakukkfűre emlékeztet. Hazánkban is gyakori, a száraz gyepek, hegyoldalak és erdőszélek növénye. Leginkább a meszes talajokat kedveli. Kevés gondozás mellett is megél, kertünkben ültethetjük sziklakertbe, erkélyre dézsába, konyhaablakba, vagy a fűszerkertbe is. Nyáron jól viseli a tűző napot, a hőséget és a száraz homokos talaj sem zavarja.

A szurokfű, más néven közönséges szurokfű vagy vadmajoránna - Origanum vulgare - az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjának szurokfű (Origanum)nemzetségébe tartozó fűszer- és gyógynövényfaj, amelyet latin nevéből oregánónak is neveznek.

Maga a növény egy évelő félcserje, amelynek a levelei és virágai is ehetők, magassága 40-60 cm. Számtalan fajta látott napvilágot az utóbbi években, de mindegyiknél maga a levél az illatanyag és az aroma hordozója.

Ha kertünkbe ültetünk oragánót nem csak egy fantasztikus fűszernövényt kapunk, de egy gyönyörű virágzó kerti növényt is, hiszen a kis rózsaszín lilás virágot júliustól egészen szeptemberig nyílnak, és az aromája is ekkor a legerősebb a növénynek.

Virágai és levelei is jól száríthatók, így konyhánkban zárható üvegben sokáig tárolható felhasználásig, de készíthetünk belőle fűszerolajat vagy fűszerecetet is.

A legjobb megoldás, ha mi magunk szaporítjuk pl. magról, amelyeket március végén vagy április elején érdemes elszórni, cserépbe, balkonládába vagy szabadföldbe. De ma már vásárolhatunk kész palántákat is, amelyek április végén, május elején érdemes kiültetni kertünkbe.

Mivel télálló növényről van szó nincs szükség ősszel a felszedésre, hagyhatjuk eredeti helyén évről évre. A kert napos déli fekvésű részébe ültessük a növényt, és ne öntözzük túl a talajt körülötte, kevés nedvességgel is beéri így akár sziklakertbe is kiváló alap lehet.

A cserépbe vagy balkonládába ültetett növényt viszont télen érdemes védett helyre vinni, mert itt annyira kevés a földréteg, hogy nem védi meg a gyökereket a fagyoktól.

A szurokfű leveleit már kora nyártól szüretelhetjük a legjobb, ha folyamatosan szedjük a leveleket, és nagyobb mennyiséget akkor gyűjtjük be, amikor a növény virágzik.

A fűszert magát felhasználhatjuk pizzához, paradicsommártáshoz, tésztákhoz, sült húsok mellé, és halakhoz is.

(Forrás: angyalszarny.eoldal.hu)