Levele sötétzöld, nagyon húsos, mert sok nedv van benne. Virága 4 szirmú, de ma már telt virágzatú egyedek is vannak. A virág szára elágazó. A virág színei általában pirosak-vörösek, vagy fehérek, narancs- citromsárgák, rózsaszínűek, vagy akár vajszínűek is lehetnek.
A virágzás normális körülmények között tavasztól őszig tart. ilyenkor a hajtások csúcsán magasan azok fölé nyúló kis csokor bimbókból folyamatosan nyílnak a virágok. Ebben az időszakban sok locsolást és tápoldatozást igényel, Az elnyílt virágokat nemcsak azért kell eltávolítani a tőről, mert így nem szívják el a tápanyagot, hanem azért is, mert így újabb kis “csokrok” megjelenésére számíthatunk.
Ősszel, amikor bevisszük a lakásba az öntözést csökkentjük és a két locsolás között hagyjuk, hogy a földje kissé kiszáradjon. Mivel húsos levelei tárolják a folyadékot, nem jó, ha állandóan nedvesen tartjuk a földjét, Ebben a nyugalmi időszakban hagyjuk növényünket felkészülni a virágzás időszakára.
Azonban, ha mégis azt szeretnénk, hogy télen is virágba boruljon, akkor a fénymenyiség csökkentésével el lehet érni. Karácsonyra ismét kivirágzik, ha szeptembertől egy hónapon át este 7 és reggel 8 között sötétben tartjuk a növényt. S mikor megjelennek a virághajtások, elkezdjük növelni a fény mennyiségét, tápoldatozzuk és locsoljuk.
A felnyúlt nyurga hajtásokat is érdemes visszavágni, így tömör bokros levélzetet kapunk, ezért ezt akár évente többször is megismételhetjük. Lassan fejlődik.
Az aktív növekedés időszakában levél- vagy hajtásdugványról szaporítható. Az 5-8 cm hosszú szárról távolítsuk el az alsó leveleket. Olyan mélyre ültessük, hogy az eltávolított levelek helye a talajba kerüljön. Valamivel kevesebb vizet kíván, mint a kifejlett növény. Könnyű talajba ültetve 2-3 hét alatt begyökeresedik, 14-21 napig tartsuk meleg, kissé árnyékos helyen. Ezután végleges helyére kerülhet. De ha egyszerűen egy félárnyékos helyre, sötét falú, vízzel teli vázába tesszük, néhány nap alatt meggyökeresedik.
Tehát a korallvirág titka a mérsékelt de egyenletes locsolás, a világos, napos hely, valamint hogy tavasztól őszig kapjon tápoldatot, és az elnyílt virágokat azonnal távolítsuk el!
Nyáron ültessük ki kertünkbe, télen vigyük be otthonunkba, ne öntözzük túl, gondoskodjunk a megfelelő világításról, tápoldatozzuk kéthetente, és minél jobban metsszük annál dúsabb és bokrosabb lesz.
Hideg helyen a leveleit ledobálja. A pajzstetvek okozhatnak kárt benne.