Persze, aki nem ismeri a virág jelentését, annak is feltűnik gazdag színpompában nyíló egyszerű cserepes növény.
Legelőször Nőnapra találkozhatunk vele, vagy úgy, hogy kapjuk, vagy úgy, hogy adjuk. Többnyire azért választjuk, mert a tél szürkesége után, mindenki vágyik a színekre. S ez a kis növény szemetgyönyörködtető és jobb kedvre derítő kicsiny virágaival már a jó idő, a tavasz közeledtét jelzi.
A kankalin, amelyet mi már csak primulának ismerünk, kora tavaszi cserepes, lágy szárú növény. Leginkább a félárnyékot, árnyékot kedveli, úgyhogy, amikor kiültetjük, legyünk erre tekintettel.
Nagyon vízigényes, ezért rendszeres öntözést igényel. Nem szabad, hogy vizenyős legyen talaja, de ne hagyjuk kiszáradni sem! Úgy locsoljuk, hogy a leveleket és virágokat ne érje víz!
Inkább merítéses és felszívatásos módszerrel próbálkozzunk!
Hosszabb virágzásra serkenthető, ha havonta egyszer virágzást segítő tápoldattal is meglocsoljuk.
Az elnyílt virágokat folyamatosan, tőből távolítsuk el, így elég ereje marad a tőnek újabb virágok nevelésére.
Az elvirágzott kankalint ültessük ki a kertünkbe, jövő tavasszal már saját nevelésű virágunknak örülhetünk.
Szaporítani végtelenül egyszerű. Bár magokat is nevel, de mivel olyan aprók a magok, és csekély a csírázás is, ezért ezt bízzuk inkább szakemberekre. Viszont, tőosztással minden cserép virág szaporítható.
A laza, jó vízáteresztő képességű, magas tápanyagtartalmú talajokat kedveli.
A tápanyag utánpótlás gyenge tápoldattal történjen, a növekedési és virágzási időszakban!
Mivel ezek nem hosszú életű szobanövények, kevés gondozás is elég ahhoz, hogy átéljék a virágzási szezont.
A primula levele és töve is mérgező! Ezért a tőosztást inkább kesztyűben végezzük.
A növény levélszőreinek tövében található apró mirigyek olyan tejnedvet termelnek, mely különösen az érzékeny bőrűeknél, és a kisgyerekeknél viszketést, bőrpírt, rosszabb esetben hólyagokat okozhat. Ha valaki véletlenül lenyelné ezt a tejnedvet akár hányás, hasmenés is lehet a következménye. Ezért kisgyerekek elől gondosan tegyük magasabb polcra, helyre.
Azonban az orvosi kankalin, mely az erdőkben, cserjés helyeken, hegyi réteken termő évelő növény gyógynövény. Gyökérzete legfeljebb kisujjnyi hosszú és vastag, görcsös gyökértörzsből, valamint az abból eredő számos, 10-15 cm hosszú, vékony járulékos gyökerekből áll. Levelei 10-20 cm hosszúak, lant alakúak, ráncosak, csipkés szélűek, halványzöldek, fonákjukon molyhosan szőrösek. A virágzati kocsány 15-20 cm hosszú, rajta a virágok ernyőben csoportosan állnak, pártájuk sötét sárga színű, áprilisban – májusban nyílnak.
Teáját köhögésre, asztmára, frontérzékenységre készíthetjük. Nem tévesztendő össze!