Jump to content

Szemek fürtre fűzve - 1.rész

2018. 03. 19. 09:09

"A szőlő nem engedelmes jobbágy, mint a krumpli, a ki tudja már a kötelességét: - a szőlő a szolgabíró, aki munkára hajt s halasztást nem enged. A ki szőlőt ültet, nagy urat vesz magának."- írják egy ír kertészeti jegyzetben.

Ez a valóságban valóban így van. Minden munkát, amit igényel, időben kell elvégezni, máskülönben oda az ez évi, sőt a jövő évi termés is. A fakadás, a virágzás (kevesen tudják, hogy a szőlővirág illata minden virágénál finomabb!), az érés, az első fürt, amit az unokáinknak lenyeshetünk, csupa örömteli esemény az életünkben. Mert a szőlő hálásan nyugtázza fáradozásainkat; a szorgalmas, hozzáértő gazdát sok, tetszetős és zamatos terméssel jutalmazza meg. Mégis, nem lehet olyan kiskert, amelynek egyik szegletében ne lenne akár pár tő csemege szőlő.

A szőlő meleg- és napfényigényes növény; fürtjei ott érnek be jól, ahol reggeltől estig éri őket a napsütés. A fák, sőt egymás árnyékát se viselik el, ezért ne ültessük a szőlőt sűrűn. Bocsássuk rendelkezésére a kert legjobban megvilágított részét.A kora tavaszi és a májusi fagyok kockázatossá teszik a termelést. Ezért fagyzugba, szélnek kitett, huzatos helyre ne ültessük.

A szőlő is a legjobb talajon érzi jól magát, de kielégítő termést ad a homokon és a kötött, köves talajokon is, amiben nagy része van mélyen elágazó gyökérzetének. A tápanyagokat nagyon meghálálja, ezért már a telepítés előtt, később a felnevelés időszakában és a termőkorában is rendszeres és módszeres trágyázásra szorul.

Csak az immunis homoktalajokra ültessünk gyökeres európai vesszőket. Máshol oltványokat telepítsünk, nemcsak a filoxéra elleni védelem miatt, hanem azért is, mert az oltványok többet és biztosabban teremnek.

Válasszuk a vállas fürtű, nagy, színes, illatos bogyójú, kellemes zamatú fajtákat, és ezeket csoportosítsuk úgy, hogy legyen közöttük korai érésű (Csabagyöngye, Saszla, Pannónia kincse, Favorit), középérésű (Cegléd szépe, Mathiász Jánosné emléke, Attila) és késői (Hamburgi muskotály, Afuz Ali, Itália, Csiricsuri) is.

A szőlő kúszónövény, amelynek föltétlenül támberendezésre van szüksége.

Minden évben termőre kell metszeni, mert csak ezzel tudjuk továbbnevelni a tőkét és szabályozni a termés mennyiségét.

"Ahogy metszed a szőlőt, az egyik szál vesszőt tőből kivágod,/ a másikat egy szemre visszametszed, / a harmadikat meghagyod, de azt is! visszanyesed nyolc- tíz szemre és mélyen / meghajtod, majd belereccsen, úgy kötözöd le, / hogy ív- formán feszüljön, mint az íj."

Az ilyenformán lebonyolított termőre metszés után nyáron a zöldmunkák következnek: a hajtásválogatás, a hónaljazás, a kötözés, a tetejezés.

A szőlő azok közé a növények közé tartozik, amelyeket rendszeresen kell védeni a kártevőktől és a betegségektől. Aki ezt nem vállalja, az ne is ültessen nemes csemegeszőlőt!

A szőlő nem utóérő gyümölcs; akkor kell leszedni, amikor a bogyók az egész fürtön beértek. Száraz időben, a harmat felszállása után szedjük, és a szőlőfürtökkel megtöltött edényt tegyük mindjárt hűvös helyre.

Megfelelő helyiségben a szőlőt sokáig el lehet tartani. A kissé megtöppedt bogyójú fürtök a karácsonyi asztal csemegéi.  

(Forrás: Bálint gazda)