Első európai előfordulását 1877-ben regisztrálták a németországi Mühlheim közelében fekvő burgonyatáblákon. Akkor még – komoly erőfeszítések árán – sikerült kiirtani, csakúgy, mint tíz évvel későbbi, ugyancsak németországi felbukkanásakor. A XX. század első éveitől kezdve szórványosan már más európai országokban is felbukkant. Végleges megtelepedése az európai földrészen 1922-ben történt, amikor Bordeaux környékén egy olyan kiterjedésű gócát fedezték fel, amit már nem tudtak kiirtani. Ma már a faj a világon mindenütt előfordul, ahol gazdanövényeit – főként a krumplit – termesztik. Minden igyekezet ellenére sem sikerült gátat vetni e kártevő rovar terjedésének.
A kifejlett bogár 9-12 milliméter hosszú és 4-7 milliméter széles, ovális alakú, hátoldala erősen domború. A repülésre alkalmas egy pár recés szárnyat kemény kitinpáncél szárnyfedők takarják. Ezek élénksárgák, öt- öt fekete csíkkal, innen is a latin neve: decemlineata, ami tízcsíkosat jelent. A csíkok olykor középtájon összeérhetnek, ily módon H alakú mintát képezve, illetve néha a szomszédos sávok teljes hosszukban is összeolvadhatnak. A lárva mérete az utolsó, bábozódás előtti lárvastádiumban a hossza elérheti a 15 millimétert is. A báb narancsvörös, narancssárga vagy okkersárga, 7-9 milliméter hosszú.
A burgonyabogár egész nyáron aktív, télire beássa magát a földbe, átaludva ezt az évszakot (csak az imágó tud áttelelni). Miután tavasszal a felszínre jött, először fiatal növényeken kezd táplálkozni, utána indul meg a peterakás időszaka; a nőstények petéiket a tápnövény leveleinek fonákára helyezik, átlagosan 20-30 darabból álló petecsomókban. A kikelő lárvák többnyire csoportosan rágnak, míg a kifejlett bogarak többnyire magányosan élnek. Hazánkban évi két nemzedék fejlődik ki.
Legkedveltebb tápnövénye a krumpli, de előszeretettel fogyasztja más burgonyafélék levelét is. Teljes értékű tápnövénye még a padlizsán. Az imágók kártétele előfordulhat a paradicsomon és a ördögcérnán is, míg paprikán csak ritkán fordul elő.
Az állat rendkívüli genetikai változékonyságára, ezáltal a meglehetősen nagy alkalmazkodóképességére utal, hogy terjeszkedésének alig másfél évszázados időtartama ellenére már a XX. század második felére olyan földrajzi rasszai alakultak ki, amelyek akár több örökletes tulajdonságukban – így például tápnövény- specializációjukban – is eltérnek egymástól.
Nincs rá hatékony vegyszerezési mód. S mivel természetes ellenségei sincsenek, ezért nyugodtan szaporodhat és dézsmálhatja növényeiket. Talán a kézi módszer nyújthat némi segítséget. De ez nagyon macerás és minden nap el kell végezni, máskülönben hatástalan.
