Jump to content

Hatalmasat zuhant a hazai dísznövénypiac

2020. 04. 28. 10:28

Mintegy 174 milliárd forintra rúg a dísznövényágazatot érő veszteség az előzetes becslések szerint, de két intézkedés is enyhítheti a károkat - mondta a Világgazdaságnak Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke.

A gazdasági napilap keddi száma ismerteti, hogy az egyik ilyen támogatás az energiahordozókra, a másik a szaporítóanyagok árának a támogatására vonatkozik. Az agrártárca erről szóló döntése bármely pillanatban megérkezhet, és százezer ember munkájának a megmaradását segítené. A többségük családi vállalkozásként működik - mondta a szakmai szervezet elnöke.

Még nem dőlt el, hogy az anyák napja miatt tovább nyitva maradhatnak-e a virágboltok a hétvégén, az Agrárminisztérium e kezdeményezéséről majd az operatív törzs dönt - mondta Orlóci László. A szakember már azt is nagy segítségnek nevezte, hogy a járvány idején három óráig nyitva maradhattak a virágüzletek és a kereskedések, hiszen Ausztriában például mindent bezártak.

A dísznövényágazat legmeghatározóbb tevékenysége a termesztés. A vágottvirág-termesztők 85, az egynyári és balkonnövények termesztői 80, a díszfaiskolai termesztők 50 százalék körülire becsülik a bevételkiesésüket. A második negyedévben a vágottvirág-termesztők 4,7 milliárd, a virágzó cserepes dísznövényekkel foglalkozók 7,3 milliárd, a díszfaiskolák 7,3 milliárd forinttól eshetnek el.

A termelők minden forrásukat a tavaszi árukészlet előállításába forgatták, a tartalékaik végesek - sorolta Orlóci László. "A termelők, kereskedők, árudák és virágüzletek készülnek az anyák napjára, hiszen az édesanyákat, nagymamákat a személyes találkozások nélkül is meg lehet lepni. A balkonszezon kellős közepén vagyunk. Bízunk abban, hogy a járványhelyzet lassulásával intenzívebb lesz a forgalom, a szezon második felében pedig helyreáll az értékesítés" - mondta

Treer András, a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac szakmai igazgatója a Világgazdaságnak.

(Forrás: hobbikerteszet.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)