Ismert jelenség, hogy az átmeneti, látszólag egyéb víztestektől elszigetelt vizekben (kerti tó, frissen kiásott mesterséges tó, belvizek) rövid időn belül emberi beavatkozás nélkül is halak jelennek meg – olvasható az Ökológiai Kutatóközpont pénteken az MTI-hez elküldött közleményében.
Mint írják, a halak terjedését segítheti valami, egy eddig ismeretlen folyamat által. Ennek legvalószínűsíthetőbb természetes formája az egyéb állatfajok általi terjesztés, méghozzá olyan fajok révén, amelyek gyakran mozognak különböző víztestek között és rövid időn belül nagy távolságok megtételére képesek.
A korábbi kutatások a madarak lábára tapadt ragacsos ikrákra gyanakodtak, de a madarak lábára ragadt sár vizsgálatai során a kutatók halikrákat mindössze egy-két alkalommal találtak.
Ugyanakkor az utóbbi évtized kutatásai rávilágítottak arra, hogy a madarak nem csak a tollaikon és lábukon szállíthatnak élőlényeket.
Vizsgálatok kimutatták, hogy állatok és növények ellenálló szaporodó képletei (magok, peték) – ha a madarak elfogyasztják – nagy valószínűséggel és nagy számban életképesek maradnak az emésztés folyamata után is.
Lovas-Kiss Ádám és Lukács Balázs András, valamint a Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoport tagjainak a PNAS interdiszciplináris folyóiratban frissen megjelent cikke rámutat arra, hogy a vízimadarak által elfogyasztott halikrák egy része képes lehet túlélni a tápcsatornán vezető utat, és egy eredetétől távoli vízben is ki tud kelni.
Mint írják, a vízi madarak előszeretettel és óriási mennyiségben fogyasztanak halikrát, amikor ez elérhető. Az Ökológiai Kutatóközpont csoportja a kísérlet során megtermékenyített ponty és ezüstkárász ikrákat etettek fogságban nevelt tőkés récékkel.
A kísérletet végző kutatók minden kacsával 500 ezüstkárász és 500 ponty ikrát etettek meg. A nyolcból hat madárnál találtak épségben átjutott ikrákat az ürülékben, viszont összességében az elfogyasztott ikrák csupán 0,2 százaléka jutott át épségben a kacsákon.
Az átjutott 18 ikra közül 12 tartalmazott életképes embriót és egy ponty, valamint két ezüstkárász ikra kelt ki a keltetés során. Az átjutott, de ki nem kelt ikrák gombafertőzés miatt pusztultak el, amelyet a kutatók a szuboptimális keltetési körülményekkel magyaráznak.
A két kutató fontosnak tartja megjegyezni, hogy a halak inváziós képessége miatt pusztán egyetlen ezüstkárász képes egy új populáció megalapítására (egyéb pontyfélék jelenlétében), aszexuális szaporodási képességüknek (spontán ginogenezis) köszönhetően.