Az elmúlt ötven év legrosszabb akácméztermése várható az idén – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kedden az M1-en.
Tizenhárom megye kétszáz településén, Budapest több kerületében és a vízpartokon folytatódik a héten a szúnyoggyérítés – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese.
A Sió és a Duna közötti Mezőföld egy mocsaras térség lecsapolásával keletkezett. Mezőföld lankáin az orosz és ukrán sztyeppék egyik jellegzetes növényea borzas macskamenta is megtalálható. Sokáig azt gondolták, hogy
Magyar kutatók kiderítették, hogy a madarak tápcsatornája által is terjedhetnek a halikrák, így jelenhetnek meg teljesen új halfajok – emberi beavatkozás nélkül – a tavakban, belvizekben. Lovas-Kiss Ádám és Lukács
Levendula és rózsa napokat tartanak szombaton és vasárnap a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, koncertekkel, előadásokkal, népzenei- és néptáncbemutatókkal, gyerekműsorokkal, növényvásárral, kézműves termékekkel és gasztronómiai ínyencségekkel várják az érdeklődőket.
Magyarországon körülbelül 150 kilogrammot dobunk ki fejenként olyan szerves anyagból, amely használható lenne komposzt készítésére – hangzott el a Duna Balatoni nyár című műsorában.
Szappanbuborékok felszínén szállított virágporral sikerült megtermékenyítenie körtefákat egy japán kutatócsoportnak - számolt be róla a BBC hírportálja.
Vegyszermentes zöldségtermesztési megoldásokat dolgozott ki a budapesti székhelyű Zöldségmag Kft, a csaknem 535 millió forintos beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert, mintegy 294 millió forint támogatásból, 147
Alig egy hónap alatt már több mint ezer nevezés érkezett az idén rendhagyó módon a lakosságnak meghirdetett Virágos Magyarországért versenyben - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel pénteken.
A földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)