Az ablakpárkány-kertészet lehet aprólékos elfoglaltság is, de számos olyan cserepes növényfaj akad, ami egyszerre dekoratív és a szó értelmében véve igénytelen is. Kevés gondozással nagyon lendíthetünk velük nemcsak a lakás külvilág felé mutatott arcán, hanem a közérzetünkön is.
Így kezdj hozzá
Az ablakokba telepített minikertek másik előnye, hogy nemcsak nyáron szerezhetünk örömet vele magunknak, hanem a palánták előnevelésével már jóval tavasz előtt elkezdhetjük a kertészkedést. Az így kifejlődő palántákat aztán tavasszal kiültethetjük cserepekbe. Ilyenkor két fontos dologra érdemes ügyelni: a régi cserepeket fertőtlenítsük ki – mondjuk hipós oldattal –, a cserép alján található lyukra tegyünk belül egy kis kavicsot, amely lassítja a víz kiszivárgását, de nem zárja el az útját teljesen, így a növény alatt nem lesz pangó víz. Ha megvan a cserép, akkor gondoskodjunk belevalóról is: vásároljunk ellenőrzött minőségű A, B vagy C típusú virágföldet – a kiültetendő növény igényeinek legmegfelelőbbet. Emellett vegyünk némi műtrágyát is, ami többféle kiszerelésben és összetételben kapható. Vásárláskor kérjünk tanácsot a kertésztől, hogy az adott növényhez és cserépmérethez mennyire lesz szükségünk a szerből. Szükség lesz még tápoldatra, amit egy-két hetente a növény igényei szerint adagolunk. Ezen kívül más már nem is kell: csak elültetjük a palántát és rendszeresen locsoljuk a kifejlődő növényt.
Mi legyen a cserépben?
A legdíszesebbek általában az egynyári növények. Ilyen például a petúnia, muskátli vagy a törpe dália. Ezek hosszúra nyúló hajtásait folyamatosan visszacsípve bokrosíthatjuk a növényt, így nyár közepére dús, virágzatban és zöld tömegben is látványos lesz. Egész éves díszeket is tekehetünk az ablakba, például kaktuszféléket – kintre készülhet fagyálló fajtákból dekoratív kaktusztál is –, de a szezonnak megfelelő hagymás növények is jól fejlődnek és szépen mutatnak. Ilyen például a jácint, a tulipán vagy a nárcisz. Ezek ugyan hamar elvirágoznak, de utánuk kitehetjük az egynyáriakat, majd mikor ezek ideje is lejár, télre visszakerülhet a kaktusz vagy a törpe örökzöldek – a puszpáng vagy a lecsüngő kecskerágó, a meténg vagy a borostyán is ellenálló fajták és kiválóan megfelelnek erre a célra.