Sokan nem merünk belevágni az oltásba, pedig ezzel a módszerrel új növényeket teremthetünk, saját ízléseink, fantáziánk szerint. Általában csak a fás szárú növényeket szokták oltani, de a lágyszárúaknál is alkalmazhatjuk, csak ezek igen érzékenyek. Egy oltás kettő, de akár három növény részeinek összenövesztésével kapunk új egyedet, és hamar élvezhetjük a munkánk gyümölcsét.

Szükségünk van egy erősebb növényre, az lesz a földalatti rész, és esetleg a törzs egy része. Ezt nevezzük alanynak. Az erre kerülő nemes növényrésznek olyat válasszunk, amelynek tulajdonságaira szükségünk van. Az oltás során kulcsfontosságú, hogy az alany és a nemes hajtás szöveteinek összeforradása tökéletes legyen, ezért gondosan kell megválasztani a partnereket, az oltás módját és idejét. Csak az azonos fajhoz tartozó vagy közeli rokonságban álló növényegyedek olthatók egymással.

Egy oltványon belül az alany résznek az a szerepe, hogy ellássa a nemes részt vízzel és tápanyagokkal, míg a nemes rész fotoszintetizál, így szerves anyagot állít elő, mellyel közös életüket támogatja, és olyan virágokat, illetve gyümölcsöket nevel, amilyeneket megálmodtunk. Bár a két rész együtt él, az esetek többségében mégis megtartják eredeti tulajdonságaikat. Ha a növény olyan jól sikerük, hogy szeretnénk több ugyanolyan egyedet létrehozni, akkor nem a már beoltott, kész növényt kell szaporítani, hanem megismételni az oltást ugyanúgy, ahogyan azt előzőleg tettük.

Ha a saját kertünkben szeretnénk dísznövény, gyümölcsfát oltani, ahhoz a megfelelő alany a gyümölcsfánkról gyűjtött magból nevelt suháng, amennyiben elérte ceruzavastagságot. A nemes oltóvessző legyen teljesen ép, olyan fajtájú, amilyet szaporítani szeretnénk. Az oltás sikeres szempontjából nagyon fontos, hogy az oltóvessző nyugalmi állapotban legyen. Ezért szükséges, hogy a tavaszi oltáshoz is már lomhullás után, a keményebb fagyok beállta előtt leszedjük az oltóvesszőket, és felhasználásig nyirkos, hűvös helyen tároljuk, pl. nedves ruhába csomagolva, zacskóba téve a hűtőszekrényben.