Ha már egyszer kitettük nem vesszük be, hanem hagyjuk kint. Ha azt szeretnénk, hogy a következő tavasszal a madarak használatba vegyék a költőládát, akkor legkésőbb március elejéig ki kell helyezni. De jobb, ha ezt megtesszük már ősszel vagy télen, mivel sok állat már akkor keresi a megfelelő költőhelyet a következő évre. Ezenkívül a madarak, rovarok, kisemlősök szívesen használják a fészkelő-odúkat alvásra, illetve kitelelésre.
A ládákat stabilan rögzíthetjük, de akár lógathatjuk is. De arra figyeljünk, hogy ne nagyon hintázzon, libegjen, egy kicsit valamihez mégis rögzítsük oda. Ha a ládát fára helyezzük ki, akkor kíméletesen rögzítsük, hogy a fa kérge ne sérüljön.
A költőládák kitakarításának optimális időpontja a szeptember hónap. Aki ezt elmulasztotta, tél végén, mielőtt elkezdődne a költési időszak, még megteheti. Ősz végén az állatok már kényelembe helyezhették magukat az odúban, és csak megzavarnánk őket. A takarítást vegyszermentesen végezzük, elég egy kevés víz, kefe, ha nagyon piszkos a láda.
A költőládát úgy helyezzük el, hogy a bejárata délkeleti vagy keleti oldalra nézzen. A déli oldalon túl meleg, a nyugati oldalon túl nedves lehet. A ládát legjobb 2-3 méter magasra tenni, lehetőleg ne válasszunk olyan modellt, amelynek bejáratánál ülőrúd is van. A madaraknak nincs rá szükségük, viszont a nyest és a macska felkapaszkodik a rúdra, és bejuthat a láda belsejébe.
A cinegéknek kitett költőláda bejáratának alja és a láda alja között legyen legalább 15-17 cm távolság.