Eredete, hagyományai 

A csicseriborsót (Cicer arietinum) a görögök Homérosz idején már ismerték, de a rómaiak is kedvelték. Az egyiptomiak, akárcsak az arabok, a kereszténység elterjedésével megindít termeszteni.

Régen sokakat mentett meg az éhhaláltól. Magyarországon Lippai János „Veteményes kert” című munkájában az olaszok által termesztett és szívesen fogyasztott növényként említi. A népi orvoslás vércukor-, várnyomás-és koleszterinszint-csökkentőnek véli. 

A pillangósok családjába tartozik, ma már kb. 10 millió hektáron termesztik. Gyökere orsó alakú, mely mélyre hatol a földben. Virágain a szirmok lilás árnyalatúak. Nem igényes különösebben a talajra, bár a tápanyagról való gondoskodást meghálálja, márciustól májusig vethető. Gyommentes állományban ápolást alig igényel. Újabban főleg salátákhoz, főzelékhez, sőt dísznövényként is ajánlják.

Élettani hatásai:

Serkenti a bélműködést, hatásos a székrekedés megelőzésében.
Ez a hatás élelmirost-tartalmának köszönhető.
Rendszeres fogyasztása csökkenti a vérkoleszterin szintet.
Közreműködhet a szív-, és érrendszeri megbetegedések, közöttük a szívinfarktus rizikójának csökkentésében.
Kedvezően befolyásolja a vércukorszintet.
A csicseriborsó csökkenti az étkezés utáni hirtelen fellépő vércukorszint-emelkedést, mindkét típusú cukorbetegség esetén, így az étkezés utáni azonnali inzulinszükségletet is. Mindez pektintartalmának tulajdonítható. 

Összetétele:

Kalcium-, magnézium, vas-, cink-, mangán-, réz-, króm-, folsav-, E-vitamin, B-vitaminok. Szeléntartalma említésre méltó.