Bár főként kártékony rovarként tekintünk a molylepkékre, egy új kutatás szerint kiemelt szerepet játszanak számos növény beporzásában.
A szaporodási és vegetációs időszakban végzett fa- és bokroskivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek, valamint az állatvédelmi és az erdőtörvényt is sértik – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és
Jó állapotban vannak az őszi kalászosok Békés megyében, a jelek szerint ígéretes búzatermésre van kilátás, ám a csapadék nagyon hiányzik a földből - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei
Mintegy 174 milliárd forintra rúg a dísznövényágazatot érő veszteség az előzetes becslések szerint, de két intézkedés is enyhítheti a károkat - mondta a Világgazdaságnak Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi
Egyre érzékenyebben érinti a csapadékhiány az őszi kalászosokat, amelyek áprilisban és májusban igénylik a legtöbb felvehető nedvességét - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte kétezer, illegálisan forgalmazott és hiányosan dokumentált gyümölcsfaoltvány megsemmisítését az internetes hirdetések nyomán végzett ellenőrzések során - közölte a Nébih szerdán a honlapján.
Átlagosnak ígérkezik az idei szamócatermés, a termelők várhatóan 10-12 ezer tonna gyümölcsöt takarítanak be a mintegy 700 hektáros termőterületről - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai
A fővárostól mindössze 40 kilométerre, Tata és Székesfehérvár között, a Váli-völgyben fekszik az alcsúti arborétum. Összesen 540 fa- és cserjefaj található a parkban. A másfél, két évszázaddal ezelőtt ültetett fák közül számos ma is megcsodálható.
Jelentős virág- és rügykárokat okoztak a hazai gyümölcsösökben a március végi és április eleji hideg és az éjszakai fagyok, így idén már a legtöbb gyümölcsfajnál legfeljebb csak közepes lehet a
A következő napokban is marad a csapadékmentes idő, ami nem kedvez a növénykultúráknak, miután már a múlt héten a kritikus 40 százalék alá csökkent a felső 20 centiméteres talajréteg nedvességtartalma
Harminc új fát ültettek el önkéntesek részvételével, valamint az agrár-, az innovációs és technológiai, illetve a honvédelmi tárca államtitkárainak és a XXI. kerület polgármesterének közreműködésével a csepeli Daru-dombon pénteken.
A hosszú távú, kiegyensúlyozott gesztenyetermés érdekében a betegségekkel szemben ellenállóbb fajták nemesítésére és termesztésére lenne szükség a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint.