Holzner 1978: „A gyomok az ember termesztési tevékenységéhez legjobban alkalmazkodó növények és azt jelentősen befolyásolják”.
A savanyú termesztő közeg jellemző összetevői: savanyú tőzeg, komposzt, bazalt, homok. Ezt a típusföldet a nem mészigényes növénykultúrák neveléséhez használhatjuk. Legegyszerűbben azt mondhatjuk, hogy azok a növények tartoznak ehhez a
Szoba-, kültéri cserepes, vagy balkonládás növényeink, és a palántáink legfontosabb ültető közege még ma is a virágföld.Fontos azonban, hogy az összetevők önmagukban is megállják a helyüket, Az orchideáktól eltérően majdnem
A fekete ribizli - Ribes nigrum - a ribiszkefélék (Grossulariaceae) családba tartozik. A Ribes nemzetségnév a növény arab nevéből származik. Németül e névből kicsinyítőképzős főnévvel "Ribisl" néven is emlegetik, ahonnan
A növény eredetileg Kelet Indiából származik, ahol régen is termesztették és fogyasztották. Innen került be Európába, először Olasz országba, majd Görögországba, de ma már Egyiptomba, Bulgáriában, Romániában és Spanyol országban
Az Aloe vera növény csak a 4-5.-év után válik kifejletté, ekkora a levelei elérik a 60 cm hosszúságot és kb. 8-10 cm szélesek. Az ennél fiatalabb növényt még nem szabad
Gyerekként, hamar megtanultuk tisztelni és messzire elkerülni ezt a csoportosan,magasra növő gyomnövényt. Akkor még csak ezt tudtuk róla,azóta többet is, sőt használjuk.
Mi magyarok büszkék vagyunk a töltött káposztánkra.Teljesen jogosan.Készüljön az savanyú, vagy édes káposztával. Tejföllel, vagy anélkül. Gombócosan,vagy töltötten. A lényegét az zöldségnövény adja,mely nélkül elképzelhetetlen és egész évben fogyasztható nyersen,
Ez a trópusi gyönyörűség az erdő mélyén epifita növényként a fák tetején él, ahol légygyökereivel kapaszkodik a fákba, és a legtöbbször félárnyékban él, viszont 80- 90 százalékos páratartalomban.
Eleink gyakran ültették magját nemcsak a ház körül, de mindenütt, hol az ember jártában- keltében megfordult, hogy legyen, mi csillapítsa éhét szomját az út közben eltikkadt vándornak.
No nem azért,mert olyan szívesen támasztjuk a kapanyelet.Hanem,mert a kertben,vagy a ház körül más teendők is akadnak.Nem kell,hogy a tenyerünk hólyagos legyen s a kapát is hagyjuk bátran pihenni.A munka
A kertészetekben és nagyobb barkácsboltokban ma már széles a választék a különböző fűmagokban, amelyeket szigorú szabályok alá vetnek, mielőtt kikerülnek a bolti forgalomba. A fűmagnál vizsgálják a fajtaazonosságot, a csírázó